Novemberi szemezgető

Novemberi szemezgető

2013. nov. 10.

Szemezgető című rovatunkban az oktatás háza táján zajló eseményekről szeretnénk időről időre ízelítőt adni. Friss híreinkhez jó “szemezgetést” kíván a TINTA!

Nő az igény a délutáni iskolai foglalkozásokra

Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár szerint országszerte nő az igény az általános iskolákban szervezett délutáni foglalkozásokra. Az államtitkár pénteki orosházi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az igény növekedéséről számoltak be több megyében iskolák vezetői, és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) adatai is ezt igazolják. További részletek ITT!

Közel 200 igazgató hiányzik Hoffmann Rózsa rendszeréből 

A HVG megszerezte azoknak az iskoláknak a listáját, ahol nem sikerült végleges igazgatót találni, és a pedagógus szakszervezetekkel együtt jól meglepődött: az utolsó szeptemberi adathoz képest kétszer annyi helyen lesz várhatóan az egész tanévben átmeneti vezető. A szülők panaszkodnak, az érdekképviseletek szerint „végrehajtó zsoldosok” kellenek az új rendszerben, a minisztérium viszont állítja, hogy így is garantált az iskolák magas színvonalú irányítása. A cikk ITT folytatódik!

“Ez az önállóság megszűnéséhez vezet” – levelet írtak az egyik budapesti gimnázium tanárai

Levelet küldött Szebedy Tasnak, a Gimnáziumok Országos Szövetsége elnökének a budapesti Eötvös József Gimnázium tantestülete, a dokumentumot a Hívatlanul csoport hozta nyilvánosságra. A gimnázium tantestülete többek között az igazgatók jogkörének csökkenésére, a tankönyvellátásban jelentkező zavarokra, a tanári kreativitás és szakmai szabadság megszüntetésére, a pedagógusok munkaterheinek növekedésére és a több évtizede a pályán lévő tanárok átsorolási problémáira hívták fel a figyelmet. Részletek ITT!

A pedagóguspálya új kihívásai

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) „Pedagógusképzés támogatása (TÁMOP-3.1.5/12)” elnevezésű kiemelt uniós projektje nagy érdeklődés mellett tartotta meg utolsó regionális napját Budapesten 2013. november 5-én. 2013 októberében és novemberében az ország további hat pontján várták az érdeklődőket. A rendezvénysorozatról készült beszámoló ITT olvasható!

Educatio: novemberben folytatódik a műhelymunka-sorozat

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. a „XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz (TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001)” kiemelt projekt keretében 2013-ban gyakorlatorientált műhelymunka-sorozatot indított.  A sorozat következő állomására elsősorban a Közép-magyarországi Régió működési körzetéből várják a résztvevőket. A műhelymunka fő témája: Tanórán kívüli tevékenységek és/vagy egész napos iskola? További részletek ITT!

Szakiskola, végállomás

Miután az iparkamara elképzeléseit a kormány magáévá tette, szeptembertől teljesen átalakult a szakiskolai képzés. A közismereti tárgyak óraszáma radikálisan lecsökkent: heti egy óra magyar és történelem, ugyanennyi matematika és természetismeret, valamint egy osztályfőnöki jut a diákoknak. Ezeket a tárgyakat egyetlen, közös tankönyvből tanulják. Az index.hu megnézte a kísérleti kilencedikes tankönyvet, hogy lássuk, mit kell tudnia a jövő szakmunkásainak. Részletek ITT!

Erkölcstan(ítás) a gyakorlatban

Beszélgetés Török Ildikóval az  Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete honlapján!

Az EFOP (a következő nyolc év közoktatásban zajló fejlesztéseiről)

Társadalmi egyeztetésre megjelent az NFÜ honlapján a következő 7 éves EU-s tervezési ciklus oktatásra vonatkozó operatív programjának anyaga – a tervezet alapján Radó Péter bejegyzést írt az Oktpolcafe-n.

2 hozzászólás

  1. Nálunk 9.-es szakiskolai magyaróra heti kettő van. (Egyik héten egy, másik héten három, a gyakorlat-elmélet kéthetes megoszlása miatt. Egyik héten hétfőtől csütörtökig-4 napig gyakorlat, aztán e hét péntekjétől a következő héten végig-6 napig elmélet.) Kísérleti tankönyv -a hírek ellenére- mégsincs mindenhol,mindenkinek, sőt “kipróbálása” is egy decemberben induló projekt része lesz-visszamenőleges dokumentálással- és minden egyéb még tisztázatlan körülménnyel, feladattal, stb. A kerettanterv alapján készített helyi tanterv-finoman fogalmazva-nem teljesen kompatibilis a könyvvel, de a tapasztalt, évtizedek óta edzett pedagógusok meg fogják találni a megoldásokat. (27 évnyi szakiskolai tapasztalatom alapján az a véleményem, hogy a szakiskola nem most lett végállomás. Csak talán most az eddigieknél is jobban.(Persze mindig van néhány üdítő kivétel.)

  2. Bár már nagyon nem 2013 van, eddig – mivel 2 szakiskolában tanítok, egy kevés lenne közismereti tanárként, az extrémalacsony óraszám miatt, (amire napi 2-t rá kell dolgozni)- 2 szakiskola közül egyben sincs közismereti tankönyv, magam készítem a tananyagokat, természetesen saját pénzből. A projektoromat is saját pénzemből vettem. A fizetésem erre el is megy. Bár lenne 1 tankönyv, még, ha gagyi is… Ja, és 11.-ben sem lenne rossz… Arra, hogy a diákok majd szorgalmasan jegyzetelnek, aligha lehet alapozni. Így van, kreatívnak kell lenni és projektszerűen kell készülni, időt, energiát, pénzt nem kímélve…

Szólj hozzá!